Múlt csütörtökön, lapzártánkat követően került sor a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ sajtótájékoztatójára. A szervezet munkatársainak sikerült beazonosítaniuk egy újabb magyar háborús bűnöst. Az eset különlegessége, hogy dr. Képíró Sándor nem külföl-dön él, hanem Budapesten. Közvetlenül a bejelentés helyszínével szemben lévő épületben, a Frankel Leó utcában. Két esetben (1944., 1946.) már elítélték 10, illetve 14 évre az újvidéki mészárlásokban való részvételért. Ennek ellenére egyetlen percet sem töltött börtönben.

1942. január 21–23-án a magyar hadsereg és csendőrség összehangolt razziát tartott Újvidéken és környékén. Az akciót a megerősödött partizántevékenységgel és annak veszélyeivel indokolták. A három nap alatt több ezer embert fogtak el, azokat, akik gyanúsnak látszottak, illetve zsidó származásúak voltak. Az összegyűjtött embereket megfosztották értékeiktől (gyakran irataiktól is, amelyekkel igazolhatták volna magukat), majd a Duna jegére vezették, és a jégbe robbantott lékekbe lőtték őket. Ez a mínusz húszfokos hidegben alsóneműre vetkőztetettek számára akkor is végzetes volt, ha csupán sérülést okozott nekik a lövedék. A három napig tartó megtorlásnak 3340 ember esett áldozatul. Ezek negyede (Újvidék városában nyolcvan százaléka) zsidó volt. Az összes áldozat egyharmadát nők és gyerekek tették ki.
Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy munkatársaival közösen megtalálták az egyik elkövetőt. A ma kilencvenkét éves dr. Képíró Sándor az egyik olyan csendőri egységet vezette, amelynek feladata volt az áldozatok összegyűjtése. Irányítása mellett egy idős zsidó asszonyt azért lőttek le beosztottjai, mert tiltakozni próbált férje meggyilkolása miatt. Az előkerült dokumentumok szerint a Képíró doktor által vezetett csapat több száz embert adott át a kivégzőosztagoknak.
A sajtótájékoztatón részt vett egy túlélő szemtanú is, aki nevének elhallgatását kérte, és arcát sem volt szabad megmutatni a kameráknak. Hatéves volt az újvidéki „hideg napok” során. Így emlékszik: „A csendőrök éjszaka jöttek értünk. Listáról olvasták a nevünket. Csupán annyi időt hagytak, hogy kabátot vegyünk. Elvittek a Duna partján lévő Ifjúsági Házba. Itt le kellett adni azokat az értékeket, amelyek esetleg még nálunk voltak. Innen tömött sorokban a Duna jegére vezettek. A szüleim karján ültem, ennek köszönhetem, hogy nem fagytam meg a mínusz húszfokos hidegben. Hirtelen vége szakadt a lövéseknek. Később tudtuk meg, hogy a nemzetközi tiltakozás miatt parancs jött Budapestről az akció leállítására. Ha tíz perccel később érkezik, ma nem lennék itt, szüleimmel együtt belelőttek volna a jeges Dunába. A nagyszüleimen azonban ez sem segített. Őket a házuk előtt gyilkolták meg a csendőrök, mert túl öregek voltak ahhoz, hogy a folyópartra vigyék őket.”
Képíró Sándort két ízben ítélte el magyar bíróság. 1944. januárjában tíz évre. Igaz, akkor nem gyilkosságért, hanem hűtlenségért és a magyar hadsereg tekintélyének lejáratásáért. Az ítélet végrehajtása elől Németországba szökött, majd a megszálló csapatokkal együtt érkezett vissza. Részt vett a délvidéki deportálások lebonyolításában, majd a szovjet csapatok közeledtével nyugatra menekült. 1946-ban ismét elítélték, mégpedig tizennégy évre.
Néhány évet Ausztriában töltött, majd negyvenhat éven át Argentínában, a náci háborús bűnösök kedvelt célországában élt. 1996-ban visszatért Magyarországra. Elmondása szerint az argentínai magyar nagykövetség munkatársai megnyugtatták, hogy ezt büntetlenül megteheti. Ma is Budán él egy társasházban. A szomszédok elmondása szerint életerős és kedélyes öregúr, aki rendszeresen partikat szervez a lakótársak számára. A lakóközösség egy részének tudomása volt Képíró csendőrmúltjáról, de ez nem zavarta őket.
Efraim Zuroff a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ő „erkölcsi szörnynek” látja Képíró századost, aki mint jogi doktor, írásos parancsot kért a megtorlásban való részvételéhez. Ilyet azonban nem kapott. Ennek ellenére engedelmeskedett a szóbeli utasításnak, és egységével együtt részt vett az újvidéki vérengzésben. Ez is bizonyíték arra, hogy az írásbeli parancsot önmaga későbbi igazolására kérte.

Képíró Sándor csütörtök délután, röviddel a sajtótájékoztató után arra érkezett haza, hogy kamerák és fényképezőgépek, illetve mikrofonok és diktafonok várják. A rögtönzött sajtótájékoztatón Képíró elismerte, hogy minden, amit a Wiesenthal Központ állít igaz, de ő nem bűnös. Őt kollektíven ítélték el társaival együtt. Állítása szerint soha nem látott halottakat, ő csak az emberek azonosításában vett részt, és nem csendőrök, hanem a katonák gyilkoltak. „Nem vagyok háborús bűnös” – jelentette ki a volt csendőr.
A Wiesenthal Központ augusztus elején fordult a Katonai Ügyészséghez, hogy az ítéleteknek szerezzenek érvényt. Ennek elodázása a különböző jogi bukfenceken keresztül még zajlik. Zuroff szerint már Kaffka írásait illusztrálja a helyzet. Borbély Zoltán ügyész, a Legfelsőbb Ügyészség szóvivője lapunk kérdésére válaszolva elmondta: „Az ügyet továbbították a Fővárosi Bíróságnak, amely dönt az 1944-es ítélet végrehajthatóságáról. Az ügy átadása a népirtás tényállása alapján történt meg, amely el nem évülő bűn. A 81/1945 Miniszterelnöki Rendelet, amely a népbíráskodásról szól, ma is érvényben van. Ennek 5. pontja alapján az, aki a megszállt vagy visszacsatolt területek lakosságával, illetve hadifoglyokkal kegyetlenkedik, vagy ilyen cselekedetnek felbujtója, részese vagy tettese, az háborús bűnös. Ha Képíró Sándor ügyében így dönt a bíróság, akkor a volt csendőrtiszten, mint háborús bűnösön végrehajtják az egyszer már meghozott ítéletet” – mondta el a szóvivő.
Efraim Zuroff a sajtótájékoztató végén kijelentette: „Figyeljék meg, hogy az a Képíró Sándor, aki jelenleg önállóan el tudja látni magát és egészséges, holnaptól rendkívül betegesnek és elesettnek fogja magát mutatni. Azért, hogy szánalmat ébresszen az emberekben. Ez a szánalom és együttérzés azonban nem őt, hanem az áldozatokat és családjukat illeti meg.”

hetek.hu